Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy különleges madárcsalád, amelynek minden környékbeli fészekrakó a csodájára járt. Tagjai ugyanis egy kakadu pár voltak, akik egy csodaszép flamingólányt nevelgettek. Az öreg kakadupárnak már minden fiókája régen kirepült a fészekből, amikor egy különösen esős nap után felfedezték az elárvult kis flamingó fiókát. Szeme még csukva volt, alig volt pár pelyhecskéje, és hosszú nyakával, végtelenül hosszú lábaival esetlenül bukdácsolt a sárban.
Ama, a kakadumama rögtön eldöntötte, hogy nem hagyják sorsára a kicsit, és párjával, Arnoval befogadták őt. Táplálták, nevelték, tanították, és nemsokára kecses, fiatal flamingólánnyá cseperedett a kicsi, akit Felíciának neveztek el.
Felícia csak a környék kakadu- és papagájcsaládjaival barátkozott, ám nevelőszülei egyre többször kérdezték tőle, hogy miért nem keresi más flamingók társaságát is, hiszen idővel velük is meg kell találnia a hangot, hogy egyszer párt választhasson. Egy nap aztán Felícia hosszabb kört repült a környéken, és az erdő szélén lévő tónál pihent meg, ahol hatalmas flamingócsapattal találkozott. Először örült, hogy végre társakra talált, ám a flamingók furcsán néztek az idegenre.
– Te meg ki vagy? És honnan jöttél? – kérdezték a flamingólányok gyanakodva.
– És miért ilyen furcsa a színed? Talán beteg vagy…? – tették hozzá a fiatal flamingó fiúk, ugyanis furcsa volt számukra, hogy Felícia tollazata hófehér volt.
Körbeállták, megcsipkedték, kinevették. Felícia szomorúan indult haza, ám a levegőben utánarepült egy különösen élénk színű flamingófiú.
– Ne higgy nekik, semmi baj nincs veled, ne félj! Amúgy a nevem Fred… – mutatkozott be kedvesen.
– Ugyan, hagyj békén! Csúnya vagyok, sápadt, talán beteg is! – fordult el tőle Felícia.
– Dehogy! Ha visszajössz, bebizonyítom, hogy tévedtek! Találkozzunk itt holnap! – kérte Fred, de Felícia nem tért vissza sem másnap, sem a héten. Egy idő után azonban kíváncsisága egyre nagyobb lett, és egy nap úgy döntött, hogy visszamerészkedik. A fiú ugyanott várt rá, ugyanabban az órában.
– Hogyhogy itt vagy? – kérdezte Felícia meglepetten.
– Minden nap itt voltam, reménykedtem, hogy egy nap visszatérsz, és látod, így lett! – válaszolta Fred.
– És mit akartál mutatni? – kérdezte a lány incselkedve.
– Azt, hogy egy percig se gondold, hogy valami baj lenne veled! Csupán azért ilyen szép, világos színű a tollad, mert nem azt eszed, amit mi! Gyere, uzsonnázz velem a sekély vizek rákjaiból, és meglátod: néhány nap múlva te is rózsaszín leszel! – nevette rá Fred, és együtt indultak a tóhoz.
A napok teltek, Felícia minden délután pontosan érkezett, és Fred minden alkalommal vele uzsonnázott. Egy idő után Felícia tollai valóban szép pasztellrózsaszín árnyalatot öltöttek, és ahogy egyre több időt töltött Freddel, mind jobban megszerették egymást. Időközben barátságok is kezdtek kialakulni Felícia és a flamingólányok között, és ő élvezte, hogy végre megtalálta a helyét. A tó vize ugyan kissé szokatlan volt számára, hiszen korábban mindig csak tiszta esővizet ivott, és a rákocskák ízét még napokkal később is furcsának érezte, de arra gondolt, hogy nemsokára úgyis megszokja.
Ama és Arno eleinte örömmel, ám nemsokára egyre növekvő aggodalommal figyelték Felícia mindennapjait. A flamingólány ugyan velük tartott a reggeli és esti gyűjtögetésekre, de ahogy napközben ritkábban találkoztak, észrevették, hogy a lány egyre soványabb lett, és ugyan tollai szép rózsaszínjének Felíciával együtt örültek, azt mégsem tudták elrejteni, hogy valami aggodalmat éreztek iránta. Egy napon aztán be is bizonyosodott balsejtelmük: Fred és Felícia esti búcsúrepülésükön épp hazafelé tartottak, amikor a lány gyengeséget érzett, és egy pillanat múlva ájultan zuhant alá. Szerencsére alacsonyan szálltak, így nem esett nagy baja, de csúnyán megütötte magát. Fred minden erejét összeszedve hazavitte őt, és Ama gondjaira bízta.
Bernard doktor, az ősöreg, horgas csőrű papagáj hosszasan vizsgálta a lányt, de nem találta a probléma okát. Sorra vette, hogy merre járt a flamingólány, mit ehetett, milyen változások történtek az életében, végül megállapította, hogy mi lehet a gond:
– Sajnos a sekély vízben élő rákocskák okozhatják a problémát: te nem szoktál hozzá fióka korodtól. Alighanem érzékeny a gyomrod rá, és ezért komoly gyulladást sikerült összeszedned, kedvesem.
– Nagy a baj, doktor úr? – kérdezte aggódva Fred.
– Nos, fel fog épülni a kisasszony, ezzel nem lesz gond, de a jövőben kérem, hogy nagyon ügyeljenek az étrendjére.
– Mit fogyaszthat? – kérdezte Ama.
– Kizárólag azokat a magvakat, amelyeket fiókaként kapott. A sekély vizekből semmilyen táplálék nem kerülhet a szervezetébe. Ha erre figyelnek, nem lesz gond.
– És a színem…? A csodaszép flamingórózsaszín tollaim…? – kérdezte könnyes szemmel Felícia.
– Nos, minthogy Fred úrfi helyesen mondta, ezt a ragyogó színt a rákok elfogyasztásával sikerült elérned. Ez azt jelenti, hogy sajnos egy idő múlva ismét kifakulnak a tollaid.
– Oh, ne! Mi lesz így? Hiszen most végre kezdtek elfogadni a többiek! Végre nem én voltam a fura, a csúf, aki mindig kilógott a többiek közül! – kiáltott fel könnyes szemmel Felícia.
– De kedvesem! Hiszen gyönyörű vagy! Nem a tollad színe határozza meg, hogy mennyire szép, okos, vicces és kedves vagy. Sem az, hogy mit ehetsz. Ha valaki csak a tollad élénk színe miatt barátkozna veled, az nem is igaz barát.
– Mit fognak szólni így a barátnőim…? –
– Mit?! Irigyelni fognak mind, amiért ilyen különleges vagy – a srácok pedig engem azért, mert az én kedvesem a legszebb az összes flamingólány közt! – ölelte át szeretettel Fred.
Felícia állapota ezután hamarosan javulni kezdett, ahogyan visszatért a régi finomságokhoz, és korábbi életmódjához. Néhány nap múlva ismét az a mosolygós, jókedvű fiatal flamingólány lett, aki azelőtt volt. Minden tekintetben, méghozzá, mert ahogyan Bernard doktor jelezte, a lány tollai ismét kifehéredtek, és két héten belül újból ragyogó, hófehér színben pompázott. De nem volt ezzel egyedül: Fred követte őt ebben és a rákocskák helyett ugyanazokat a magokat fogyasztotta, mint Felícia. Hamarosan ők lettek a környék legkülönlegesebb flamingópárja, csodájukra járt a sekély tó minden tollas és tollatlan lakója! Ami pedig a barátokat illeti: valóban nem fordultak el Felíciától és Fredtől. Sőt, büszkék voltak voltak a fiúra, hogy vállalta ezt az igazán nagy tettet a kedveséért.
**********************************************************************************************************
Ha tetszett a mese, játssz velünk és nyerj! A részletekért kattints ide, és olvasd el a játék szabályait!
Ha szeretnél néhány tippet kapni a mese felolvasásához vagy a közös meseolvasáshoz, akkor ide kattintva elolvashatod néhány tanácsunkat!