Louise és Maja igazi jó barátnők voltak az iskolában. Mindketten lelkesedtek az állatokért: Louise a kiskutyákat imádta, foltos kis négylábú barátja, Fred minden kalandban elkísérte őket. Maja két kutyusát és cicáját is szívesen dögönyözték, sőt, a kutyákat közösen is hordták sétára. Az iskola elkezdésével nagy izgalom várt Majára, szülei ugyanis megígérték neki, hogy eljárhat lovagolni. Szeptember végére Maja már három lovaglóleckén is túl volt a lovas iskolában, és mivel jól haladt, szülei úgy döntöttek, ideje, hogy megkapja élete első lovagló ruháját.
Kipirult arccal, büszkén, peckesen lépkedett a kerítés mentén fekete lovaglócsizmájában, piros mellényében, fején a fekete lovaskobakkal. Köszönt az istállóban lakó lovaknak, és boldogan vette végig az összes feladatot Anna nénivel, az oktatóval.
Már két hónapja tartott a tanulás, azonban még mindig csak futószáron szaladhatott körbe az egyik legöregebb póni, Masni hátán.
– Anna néni, szegény Masni már egyre fáradtabb alattam… Mikor lovagolhatok inkább az egyik nagyobb ló hátán…? – kérdezte egy nap Maja.
– Hm, talán már ki is nézted a kedvencedet…? – kérdezte mosolyogva Anna néni, Maja oktatója.
– Igen, Mátka a legszebb, ő annyira kecses, szép és nagy… –
– Nos, igaz, valóban gyönyörű paripa, de Mátka az egyik versenylovunk, ezért sajnos, rajta nem tudsz tréningezni, de tudod, mit…? Pipacs egy rendkívül nyugodt lovunk, most tanítjuk be arra, hogy ő is oktató lovacska legyen. Ha szeretnéd, te lehetsz az egyik kis segédünk ebben. Van kedved?
– Még szép! Viccelni tetszik?! Hiszen ez óriási hír! – kiáltotta Maja és legszívesebben kiugrott volna a bőréből. Edzés után végül valóban egészen hazáig szökdelt a nagy hírtől, és alig várta, hogy megossza szüleivel.
– Persze, azért még sokat kell tanulnom, hogy segéd lehessek. – mesélte Anyának. – Meg kell tanulnom lecsutakolni a lovakat, kifényesíteni a szőrüket, befonni a sörényüket. Sőt, majd én fogom etetni is Pipacsot, és felnyergelni, meg mindent! Pipacs különben egy világosbarna ló, nem túl nagy, nem túl kicsi, a sörénye és a farka fekete, a szeme sötétbarna, és olyan hosszú szempillái vannak, hogy csuda. Egyszóval, a leggyönyörűbb ló az egész világon! Ó, Anya, ez annnnnnnnyira… Á, nem is tudom elmondani! – kiáltotta lelkesen, míg Anya mosolyogva hallgatta lelkes beszámolóját.
Az elkövetkező hetekben Maja szorgalmasan gyakorolt. Miután végzett az iskolában, minden kedden és csütörtökön az istállóhoz vezetett első útja iskola után, sőt, sokszor hétvégén is ott sündörgött a lovak között, Anna néni és a lovasfarm többi oktatója pedig szívesen tanították őt, mert nagyon tetszett nekik Maja kitartása, tanulékonysága, és valódi elkötelezettsége.
December közepén aztán téli szünetre készülődött a lovasiskola, Maja már előre szomorkodott, amiért egészen február végéig nélkülöznie kell Pipacs társaságát. Annyira megszokta már, hogy találkoznak: neki mesélte el, ha nehéz dolgozat volt az iskolában, és azt is, hogy Louise születésnapja volt a legklasszabb zsúr mind között. Az utolsó lovagló órán a kis tanítványok vizsgán mutatták meg, hogy mit tanultak az elmúlt hónapokban, és büszkén vették át mindannyian az oklevelet, amely bizonyította, hogy a lovaglóiskola alapfokú képzését sikerrel teljesítették.
Maja is mosolyogva fogott kezet Anna nénivel, ám amikor visszaállt a sorba, majdnem elpityeregte magát, ha a következő hónapokra gondolt. Talán Pipacs el is felejti őt tavaszig… Csak homályosan, mintha kút mélyéről jött volna a hang, úgy érzékelte, hogy Anna néni az ő nevét mondja ismét.
– Maja, kérlek, fáradj vissza közénk! Reméljük, örülsz a lehetőségnek…!
– Milyen lehetőségnek…? – ébredezett Maja rossz kedvének kábulatából.
– Hát, amit Anna néni mondott, Kicsim. – súgta Anya.
– Úgy látom, Maja maga sem hiszi még el! – nevetett Anna néni megértően, majd elismételte a korábbi mondatot. – A lovasfarm összes oktatójával hetek óta figyeljük, hogy milyen odaadóan és kitartóan gondozod Pipacsot, örömmel láttuk, hogy milyen sokat tanultál, és hogy kérdés nélkül segítettél mindenben, még az istálló takarításában is. Ezért úgy döntöttük, hogy a kitartó munkát és a szorgalmas tanulást megjutalmazzuk: ha van hozzá kedved, tiszteletbeli gondozó segéddé fogadunk, és a téli hónapok alatt is szeretettel várunk, sőt, a téli szünet alatt akár minden nap.
– Te jó ég, ez igaz? Anya, elengedtek? – kérdezte Maja, és el sem hitte a jó hírt első hallásra.
– Természetesen, Kicsim. Mi ezt már megtanácskoztuk Anna nénivel, és boldogan elengedünk.
– Persze, azért lesz munka bőven, és valóban számítunk a segítségedre… – mondta Anna néni mosolyogva.
– Minden nap itt leszek! – bólogatott lelkesen Maja.
– No, és a nyergelést is gyakorolni kell még egy picit, azt hiszem. Pipacs zavarba is jött tőle, hogy fordítva nyergelted fel! De betudjuk a vizsga miatti izgalomnak! – nevetett Anna néni, Maja pedig elpirulva szaladt oda kedvencéhez, és egy kosár almával vendégelte meg őt vigasztalásképpen. Miközben visszafordította Pipacs hátán a nyerget a megfelelő irányba, boldogan elújságolta neki, hogy az egész téli szünetet együtt tölthetik, és bár nem volt benne biztos, hogy Pipacs minden szót megértett, azt Maja biztosan látta, hogy a lovacska is örömmel fogadta a nagy hírt.
**********************************************************************************************************
Ha tetszett a mese, játssz velünk és nyerj! A részletekért kattints ide, és olvasd el a játék szabályait!
Ha szeretnél néhány tippet kapni a mese felolvasásához vagy a közös meseolvasáshoz, akkor ide kattintva elolvashatod néhány tanácsunkat!