Milly és Milo volt a két legboldogabb cica a világon – egyenesen imádtak Lili kismacskái lenni! A kislány szobája volt birodalmuk központja, amely valóságos paradicsom volt a két cica számára. Lili ágya mellett egy kényelmes, puha kosárban aludtak reggeltől délutánig, és amikor Lili hazaért az óvodából, kezdetét vehette a felhőtlen játék egészen vacsoráig. Volt ott minden: szaladgálás szobáról szobára, Anyától maradékok elcsenése, könyörgés nagy szemekkel Lilinél egy kis nasiért, macskaforgatós “űrhajós kiképzés” Apával (ez utóbbit valószínűleg Apa jobban élvezte, mint a macskák), majd finom vacsora, végül dorombolós mesenézés Lili ölében. A két cica pompás életet élt itt. Leginkább mégis az éjszakai vadászatokat kedvelték, amikor a családtagok már mind aludtak, és ők végre elindulhattak rendes esti portyázásukra.
Az első időkben csak néhány ruhadarabot csentek el a szárítóról, később Lili hajcsatjait és üveggolyó gyűjteményét hordták szét, végül amikor Apa kulcsaival szaladgálva egész éjjel a garázst és az autókat nyitogatták, a szülőknek elegük lett a megátalkodott két cicából, és büntetésből a pincébe zárták őket. Ekkor jött csak az igazi macskazene: Milly és Milo kitartóan vernyákoltak éjszakákon keresztül, reggel pedig boldogan üdvözölték Lilit, és mint akik jól végezték dolgukat, úgy vonultak el egész napig tartó alvásukra, hogy aztán este ismét újrakezdjék a “koncertet”.
Egy idő után a kis család tagjai kezdtek türelmetlenek lenni az éjszakai zajongás miatt. Samu, Lili bátyja közölte, hogy ő inkább a pókhálós padlásra költözik, ha még egy napig ezt kell hallgatnia, ám senkinek sem akadt jobb ötlete.
Egyik este a vacsoraasztalnál már előre tartottak tőle, hogy ugyan milyen kalandokra számíthatnak a két csalafinta macskától, amikor Apa felvetette, hogy tulajdonképpen ők a buták, amiért nem tartják tiszteletben a macskák életmódját.
– Ezt hogy érted, Apa? – kérdezte Lili.
– Ez az! Talán még meg is kellene dicsérnünk őket?! – erősített rá Samu is.
– Nem, nem, félreértetek. Csupán úgy értem, hogy a macskák éjszakai állatok. Sőt, mit több, ragadozók. Így számukra az a természetes életforma, hogy éjszaka vadásznak. Az ösztöneikben van. Egyszerűen csak azt teszik, amit az ösztönük diktál.
– Bizony. De bárcsak le tudnánk valahogy kötni az energiájukat esténként, hogy éjszakára elfáradjanak… – sóhajtott fel Anya fáradtan.
– Hát, akkor gondoskodjunk róla, hogy legyen mit vadászniuk, ha már egyszer vadászni akarnak! – vetette fel Lili.
– És ugyan mire? Így is mindent elvisznek, ha kell, ha nem! – mordult fel Samu, akinek kedvenc zokniját rágták szét egy éjszaka a macskák zsákmány gyanánt.
– De ha széthagyunk nekik néhány olyan dolgot, amit szabad elvinniük, akkor vadászhatnak is, meg nem is lesz belőle bajuk. És hátha el is fáradnak…! – vitte tovább a gondolatot Lili.
– Ez szuper ötlet, kicsim! Tervezzünk nekik egy saját vadászpályát! – csatlakozott Apa is lelkesen Lilihez.
– És építsünk be csapdákat is! – mormogta Samu, most már egy fokkal lelkesebben.
Másnap, szombat lévén, egész nap az akadálypálya megtervezésén törték a fejüket. Kis vita után végül úgy döntöttek, hogy a zsákmánykörút ugyanúgy a pincében marad, de esténként és hétvégén feljöhetnek a cicák, hogy ne legyenek mindig embertársaság nélkül.
Samu feladata volt, hogy megtervezze a vadászat útvonalát és egyes pontjait, Lili pedig összegyűjtött annyi szabadon rágható-cincálható játékot, páratlan zoknit és kisautót, amennyit csak tudott.
A két cica egész nap Anya mellett sündörgött, és csak akkor tették át a rosszalkodás helyszínét a konyhából a nappaliba, amikor Anya félig bosszúsan, félig nevetve kilátásba helyezte, hogy további rosszaságok esetén a szomszéd kutyákra bízza őket.
Estére elkészült a vadászpálya.
Ahogy Lili, Samu és Apa végignéztek rajta, büszkén és elégedetten állapították meg, hogy itt aztán ők is szívesen lennének macskák! Volt kötélpálya, kaparófákból összeállított vár, nadrágszárakból összevarrt alagutak, amelyekben csörgős labdák, szőregerek és egyéb kincsek vártak arra, hogy a két cica levadássza őket. Anya pedig plusz meglepetést is hozott: az állatkereskedésben beszerzett néhány olyan labdát, amelyekbe jutalomfalatot lehetett elrejteni, és kitartó piszkálás után a cicák meg tudták szerezni belőlük az elemózsiát.
Amikor Millyt és Milót beengedték a pincében lévő cicaszobába, először azt sem tudták, hogy melyik játékhoz kapjanak. Végignéztek mindent, bebújtak az alagutakba, fel-le rohangáltak a köteleken és minden labdát megszereztek. Amikor pedig megérezték a jutalomfalatok ínycsiklandó illatát, addig nem nyughattak, amíg az utolsó, pink színű labdából is ki nem szedték a finomságot.
Ettől kezdve boldogan töltötték idejüket a pincében lévő tágas, játékokkal teli cicaszobában, és egy-egy fent töltött nap után alig várták, hogy visszamehessenek saját birodalmukba.
A leginkább pedig akkor lelkesedtek fel, amikor meglátták, hogy Anya érkezik a pink színű, ízes falatokkal megtömött labdacsokkal. Ahogy eldobta a labdákat, a két macska egymásra nézett, és a maguk nyelvén csak ennyit miákoltak: – A terv? – Pink! – Azzal elégedetten vetették bele magukat a vadászatba ismét. A család pedig nyugodtan alhatott, a cicák csendes vadászata ezentúl nem zavarta őket többé.
**********************************************************************************************************
Ha tetszett a mese, játssz velünk és nyerj! A részletekért kattints ide, és olvasd el a játék szabályait!
Ha szeretnél néhány tippet kapni a mese felolvasásához vagy a közös meseolvasáshoz, akkor ide kattintva elolvashatod néhány tanácsunkat!