Egy iskolatáska sok mindenről mesél. Emma iskolatáskája például arról, hogy a kislány imádta az állatokat. Otthon egy cica és két kutyus várta minden délután, a szobájában pedig Lola, a kis kaméleon figyelte őt mókás szemeivel. Az állatok gondozásában mindig szerepet vállalt, az ő feladata volt esténként megetetni mind a négy kedvencet, így amint az iskolatáska lekerült a hátáról, szaladt is vacsoráztatni őket. És, ha úgy adódott, akkor természetesen az állatok mentéséből is kivette a részét. Szülei örültek annak, hogy ennyire elkötelezett az állatok iránt, ám titkon remélték, hogy lassan eljön legalább egy olyan hét az életükben, amikor kislányuk nem állít haza egy újabb kóbor vagy sérült kisállattal.
Egy tavaszi napon Emma és a kisállatokkal díszített iskolatáska is otthon maradt, mert hatalmas égzengéssel óriási vihar csapott le, a szél tépte-szaggatta a fák lombjait, jégeső kopogott a házak tetején, és úgy ömlött az eső, hogy az utak lassan patakokká, estére folyókká változtak a hömpölygő víztől. Másnap reggelre elállt ugyan az eső, a kis város azonban igen gyászosan festett. Számos házat megrongált a vihar, az utcákon pedig kóbor kutyák keresték riadtan a hazafelé vezető utat. Emma szülei is segítettek szomszédaiknak helyreállítani a károkat, ezalatt a kislány két barátnője kutyusát igyekezett megtalálni.
Este, amikor fáradtan hazaértek, egy kis sünit találtak a bejárati ajtó előtt. Emma aggódva térdelt le mellé:
– Apa, ugye él szegényke…?
– Igen, de szerintem vigyük inkább állatorvoshoz, ki tudja, mi baja lehet. – javasolta Apa.
– Késő van már, tíz óra is elmúlt, de reggel elvisszük. – mondta Anya.
– És addig itt hagyjuk kint…? És ha megint vihar lesz…? Vagy erre jön valami ragadozó…? – kérdezte Emma rettegve. Anya szemei előtt meg is jelent a kép, ahogy kislánya, akinek fantáziája mindig is élénk volt, kész dzsungelként láthatja a kis ház környékét, ahol bármelyik fa mögül éhes jaguárok és alattomos kígyók lestek a védtelen, fehér hasú sünire, hogy mohón felfalják a védtelen kis állatot.
– Jól van, nem hagyjuk itt. – sóhajtott Apa megadóan, és elkönyvelte, hogy ez a hét sem az lesz, amikor újabb állatka nélkül maradnának.
– De csak az előszobáig jöhet a süni. Simi és Ében teljesen megkergülnének tőle. – jelentette ki előre.
– Miért, a kutyák nem szeretik a sünöket? – kérdezte Emma.
– Nem igazán, kicsim. – erősítette meg Anya is Apa véleményét.
– Hát, jó, de akkor is vigyük be! –
Apa óvatosan egy kartondobozba tette a süni éppen csak pihegő kis testét, és bevitték az előszobába. A kartondoboz mellé kis tálkában vizet készítettek elő neki.
– Nem adunk neki inkább tejet? Az finomabb! – javasolta Emma.
– Nem kicsim, sajnos, a sünik gyomrának nem tesz jót a tej. Az állatvilágban csak a kölyökállatok isznak tejet, a felnőttebbek csak vizet, és nem is szabad nekik mást adni, különben megbetegedhetnek. – válaszolta Anya.
– Nem teszünk neki egy kis eledelt is…? – pislogott Anya felé kérlelő szemekkel Emma.
– No, jól van! – mondta Anya, és apróra vágott egy szelet sonkát, amelyet egy másik kis tálba a süni mellé tettek.
Reggel Emmának első dolga volt, hogy kiszaladt az előszobába a sünihez, ám meglepetten látta, hogy a sün nincs már a dobozban.
– Anya, apa, gyertek, a süni eltűnt! Biztos elvitte a macska! – kiáltotta Emma kétségbeesetten.
– Nem eszik azt olyan forrón, kicsim, pláne a sünöket! – nevetett Apa.
– Gyere, keressük meg…
A kis sünit Apa végül a cipős szekrény mögötti sarokban találta meg, ahol épp egy jókora bogarat lakmározott elégedetten.
– Nahát, én meg azt hittem, hogy a sünök csak gyümölcsöket esznek! – csodálkozott Emma.
– Valóban fogyasztanak gyümölcsöt is, főként almát, körtét, de a málnát és az epret is nagyon kedvelik. Mégis, a fő táplálékukat a rovarok alkotják. A kertekben ezért igen hasznos a sün jelenléte, hiszen rengeteg kártevő bogarat elpusztítanak.
– Akkor… ez azt jelenti, hogy…. izé… hát, hogy tényleg nem tarthatjuk meg…? – kérdezte Emma lesütött szemmel.
Anya és Apa összenéztek.
– Hát, megtarthatjuk éppen… csak nem a lakásban. Simi és Ében így is egész éjjel az előszobaajtót szimatolták, érezték a süni szagát. Viszont a kertben velünk maradhat. – mondta ki a végső szót Apa.
– Majd minden reggel teszek ki neki egy kis vizet! – rikkantott fel Emma.
– Inkább este, mert a sünik éjszakai állatok, éjjel portyáznak élelem után kutatva.
– Jól van, így jó lesz! Persze, csak ha biztosan nem tartjuk meg… – vetette be legszebbnek szánt kérlelő pillantását Emma.
A süni azonban, mint aki megérezte, hogy merre lehet a szabadság, kaparni kezdte a bejárati ajtót aprócska körmeivel.
– Hm, hát, jó… – ismerte be végül Emma. – Engedjük szabadon. Végülis, ő ott szeret élni, nem akarom kiszakítani a kertből. Cuki, de vad kisállat. Majd köszönök neki minden reggel és este. Remélem, jól érzi majd magát nálunk! Keresd meg a helyedet, süni! – mondta Emma, és kiengedte a kis sünt a szabadba.
**********************************************************************************************************
Ha tetszett a mese, játssz velünk és nyerj! A részletekért kattints ide, és olvasd el a játék szabályait!
Ha szeretnél néhány tippet kapni a mese felolvasásához vagy a közös meseolvasáshoz, akkor ide kattintva elolvashatod néhány tanácsunkat!