Louise unatkozott. Álmos szeptemberi szombat volt. A hétvégi házi feladata már elkészült, az iskolatáskát már bepakolta hétfőre, nem volt semmi dolga, és most unatkozott. Kiskutyája, Fred szintén. Nem sokszor fordult ez elő velük, ezért is volt annyira feltűnő Anya számára, hogy kislánya csak a lábát lógatta a széken ülve, feje kis karjával feltámasztva, és egy pörgettyűt próbált felpörgetni, de sikertelenül. Fred közben akkorát ásított, hogy majd’ kiesett a száján, és mivel az ásítás ragadós, Louise is rákezdett morcos fejjel.
Anya figyelte őket néhány pillanatig, majd abbahagyta a zöldségek szeletelését.
– Valami baj van, kincsem? – kérdezte Louise-t.
– Áh. Semmi.
– Szerintem te unatkozol.
– Áh. Dehogy. – felelte Louise és tovább bámulta a jobbra-balra bucskázó pörgettyűt.
– De-de, sőt, most már nem csupán úgy gondolom, de határozottan úgy is látom! Te, kislányom, unatkozol!
– És…? – kérdezte a nagyokra jellemző, csüggedt, poros unalomból kipislogva Louise.
– És? Hát, tudod, mit tettünk régen, amikor unatkoztál, nem? Csak nem felejtetted el!
– A világjárás…? Arra gondolsz? Az olyan dedós…
– Ccccha! Még ilyet! Na, gyere csak! Vegyük elő a térképet, meg egy-egy ceruzát.
– Jól van, vegyük… – szólt Louise egykedvűen, majd odébb tette a székről az iskolatáskát, és odavonszolta magát a könyvespolchoz. Levette a nagy világtérképet, kihajtogatta, és elővett egy-egy ceruzát. Egy lilát magának és egy narancssárgát Anyának.
– Hogy is volt a szabály…?
– Hát, tudod: becsukjuk a szemünket, rábökünk egy-egy részre a térképen, és húzunk egy képzeletbeli vonalat a két pont között. És oda kirándulunk, amelyik város épp félúton fekszik!
– Na, jó… – húzta a száját Louise, de kezdett felélénkülni. Fred is érdeklődve nézte a nagy pakolást a nappali szőnyegén, és várta, hogy merre kalandoznak majd. Egy óra alatt bejárták Párizst, Londont, Barcelonát és Koppenhágát is, mindegyik városhoz legalább két útvonalat választottak. Érdekes járművekkel közelítették meg őket (Koppenhágát például hőlégballonnal), és mindegyikben „megnézték” a nevezetességeket és próbálták megszavazni, hogy melyik legyen a következő valós úti céljuk a jövő évi nyári szünetben.
A következő városnál már Apa is hazaért. – No, ki mit talált? – kérdezte, miközben letette táskáját az előszobában.
– Nekem Palma, ez egy sziget. – mondta Anya.
– Nekem pedig… hogy is olvassák ki, Anya? – kérdezte Louise, hiszen még csak ismerkedtek a betűkkel az iskolában.
– Budapest, Magyarországon.
– A kettő között Olaszország? – kérdezte Apa.
– Igen, méghozzá Toscanában, Siena. – felelte Anya.
– Siena…?
– Igen, egy csodaszép kisváros.
– Nézzük a képeit! – ült le melléjük Apa is a szőnyegre.
– Nemár, olyan kicsi város… – fintorodott el Louise.
– Ugyan, nem csupán egy óriási nagyváros lehet érdekes, olykor egy kisebb város sokkal nagyobb kalandokat rejt! Tudtad, például, hogy ez a kicsi város a középkor óta őrzi ugyanúgy a városfalakat, és a házai elrendezését is?
– Mi az, hogy középkor? – kérdezte Louise.
– Azt jelenti, hogy nagyon régen alapították ezt a várost, és sok száz éve ugyanúgy megtartják az épületeket, amilyennek egykor megépültek.
– Az egész városka tele van labirintusszerű utcákkal, kanyargós lépcsőkkel, csodaszép templomokkal. És a városlakók a régi hagyományokat is ugyanúgy őrzik, akár a város külsejét.
– Mi az, hogy hagyomány? – akarta tudni Louise.
– A régi szokások, ünnepségek, amelyeket már az őseik is tartottak.
– Úgy érted a szüleik, meg a nagyszüleik?
– Hát, azért annál kicsit ősibb ősökre gondoltam! – nevetett Anya. – De hogy jobban értsd, hagyományok például az ünnepségek, a szokások, amiket egy város vagy akár egy család közössége megtart.
– Mint az, hogy minden szülinapomat a tó partján töltjük, és a Mama csak ekkor süt citromkrémes tortát?
– Pontosan. Ezek a mi saját hagyományaink.
– Sienának a lovasversenye az egyik saját hagyománya. Több, mint 500 éve minden évben megrendezik. Beöltöznek a régi, színes ruhákba, nemcsak a versenyzők, de a lovak, sőt a kerületek lakói is, nagy parádéval felvonulnak. A kerületeknek vicces nevük van: csiga, zsiráf, de még egyszarvú is van köztük!
– Hűűű! – ámult el Louise. – Nézzünk róluk képeket! – kérte anyáékat, és lelkesen csillogó szemein látszott, hogy már egyáltalán nem unatkozik. Ahogy a város térképét és a felvonulás fotóit nézegette, egyszercsak ráncolni kezdte homlokát.
– Hm, azért ez nem lehet könnyű…
– Micsoda?
– Hát, itt autózni… Olyan kis utcák vannak ebben a városban…
– Hát, nem is szoktak sűrűn autózni itt. Robogóval közlekednek.
– Melyik is az a robogó…?
– Tudod, ilyen kis motorkerékpár. Nézd csak! – szólt apa, és jópár robogós képet mutatott. Louise nagyon fellelkesedett.
– Hiszen ezek nagyon kis pici, cuki járgányok! Én is ilyennel szeretnék iskolába menni! Ezzel aztán könnyű lenne vinni reggel az iskolatáskát!
– Azért csak lassan a testtel, szélvész királylány! Hiszen nemrég vettünk egy csodaszép bicajt neked! Szegény Fred hová ülne!
– Hát, majd mögém! Ha csak ennyi a gond, majd felkötözöm a hátsó ülésre. – Frednek ez az ötlet nem annyira tetszett, hiszen a bicikli kosarát is épp csak kezdte megszokni. Szerencsére Apa kimentette őt.
– Erre sajnos még néhány évet várnod kell. Robogót csak felnőtt vezethet…
– Óóó… – szontyolodott el Louise.
– No, de ne aggódj, kitalálunk valamit! – csillant fel apa szeme.
– Megvan még az íróasztal nagy doboza? – kérdezte Anyát.
– A szelektív papírgyűjtőhöz készítettem ki az előszobába. De még egyben van, ha kéritek. – kacsintott Anya, aki kezdte érteni a tervet.
Apa és Louise egész délután készítették a robogót. Kivágták, ragasztottak rá ülést, kormányt, sőt, pici ülést Frednek is. Majd lefestették szép mentazöldre. Fred választotta ezt a vidám színt, kis mancsával erre bökött rá, amikor Louise kikérte a véleményét.
Amikor végre megszáradt a festék, mindketten felszálltak a robogóra, Anya pedig eléjük tette a ventilátort, hogy a nagy száguldásban fújja a hajukat-fülüket a szél. Csoda vicces volt, délután Maját, Louise padtársát is áthívták, és nagy nevetéssel robogtak körbe a nappaliban, Fred vidám vakkantásainak kíséretében. Éjszaka aztán álmában Louise igazi, felnőtt robogón száguldott végig egészen Sienáig, ahol hatalmas csokor rózsát szedtek Freddel, és a szirmokat maguk után szórva tértek haza a reggeli ébredéssel. Az iskolába induláskor aztán, amikor a hátára kapta az iskolatáskát, még akkor is arról ábrándozott, hogy hazatérve merre száguldanak majd képzeletben Freddel, szép, zöld robogójukkal!
**********************************************************************************************************
Ha tetszett a mese, játssz velünk és nyerj! A részletekért kattints ide, és olvasd el a játék szabályait!
Ha szeretnél néhány tippet kapni a mese felolvasásához vagy a közös meseolvasáshoz, akkor ide kattintva elolvashatod néhány tanácsunkat!