Dávid és Ádám nagyon szerettek szüleikkel utazni a hosszabb iskolai szünetekben. Minden nyáron felfedeztek egy-egy újabb nagyvárost – apukájuk a munkája miatt sokat utazott, és a nyári szünetben ők is mindig meglátogatták egy-két hétre. Ezen a nyáron az Amerikai Egyesült Államokban New York volt a célállomás, ahol tíz felejthetetlen napot töltöttek el együtt. Induláskor alig győzték becsomagolni a sok új könyvet, amelyekkel Anya és Apa meglepte őket. Persze, lapult a bőröndökben sok egyéb kincs is: földgömb, rajzkészlet, sőt, egy klassz távirányítós helikopter is, amelyet igyekeztek csak kevés veszekedéssel megosztani egymással. Az indulás reggelén a sok csomag miatt végül két taxit kellett fogadniuk, ráadásul igyekezniük kellett a repülőtérre, mert alig volt idejük, hogy időben kiérjenek felszállás előtt.
A rengeteg bőrönddel sok gond volt, amíg mindent sikerült begyömöszölniük a két taxiba, és a két fiú sem könnyítette meg a felnőttek dolgát. Egyfolytában a két taxi körül szaladgáltak, kiszálltak, beszálltak, rohangáltak a járdán, és bújócskát játszottak a szálloda előtt álló virágládák mögött.
Indulás előtt még Dávid visszaszaladt a szállodába, mert a recepción hagyta az egyik autóját, Ádám pedig utána, nehogy lemaradjon valamiről.
Időközben Apa taxija elindult, és mivel úgy látta, hogy Anya figyel a gyerkőcökre, így nyugodt szívvel kanyarodott rá a taxival a széles sugárútra. Közben Anya is elkészült a csomagok bepakolásával, és mivel úgy látta, hogy a fiúk már nem voltak ott, így azt gondolta, hogy biztosan mindketten Apa taxijába ültek be, így ő is nyugodtan indult el a repülőtér felé.
Egy perccel később így, amikor a fiúk kiléptek a szállodából, csak szüleik és a taxik hűlt helyét találták.
– Dávid, mit csináljunk most? – kérdezte riadtan Ádám.
– Semmi gond nem lesz, ne félj. Mindjárt kitalálunk valamit. – húzta ki magát bátran a bátyja. Persze, ő is rémült és tanácstalan volt, akárcsak a kisöccse, de mégsem mutathatta a kicsi előtt, hogy fél.
– De mit találjunk ki? Ebben a városban még csak nem is olyan nyelven beszélnek, ahogyan mi. Kit kérdezzünk, kihez menjünk? – kérdezgette Ádám, és egyre inkább sírásra görbült a szája.
– Azt fogjuk tenni, amit otthon is tennénk. Keresünk egy olyan felnőttet, aki biztosan tud segíteni.
– És az ki lenne?
– Hát, mondjuk, egy taxisofőr… Hívunk mi is egy taxit és anyáék után megyünk! Itt van a repülőjegyünk, ezen rajta van a repülőtér címe. Majd elolvassa a vezető, és odavisz.
– Hát, ez jó ötlet csak… nincs pénzünk, hogy kifizessük.
– Ez igaz. Akkor… Megvan! Keresünk egy rendőrt! A rendőrnek is megmutathatjuk a jegyet, és akkor biztosan tud segíteni.
– Jó… De hol találunk rendőrt? – kérdezte Ádám csüggedten.
– Á, csak lesz valahol. Kimegyünk arra a széles útra, ott mindig rengeteg ember jár, biztosan találkozunk rendőrrel. Csak az a fontos, hogy maradjunk egymás mellett. Gyere, fogd a kezem, hogy el ne sodorjanak. – mondta Dávid, és kézen fogva kisöccsét nekiindultak a nagyvárosnak.
A két kisfiú minden pillanatban úgy érezte, hogy mindenki őket figyeli, azonban az óriási New York nem foglalkozott a gyerekekkel. Csupán egy rosszul öltözött férfi kérdezett tőlük valamit, de Dávid rá sem nézett.
– Te se figyelj rá, csak megyünk tovább. Tudod, mit tanítottak Anyáék: nem állunk szóba idegenekkel.
– Igen, persze, igaz… – felelte Ádám.
Már egy örökkévalóság óta gyalogoltak, de hat perce biztosan, amikor átmentek egy roppant széles átkelőn, amely túloldalán megláttak egy rendőrautót. Az autó épp a piros lámpánál várakozott, amikor a fiúk odaszaladtak hozzá. El lehet képzelni a rendőrök meglepetését és csodálkozó arcát a két kisfiú láttán, akik egy számukra ismeretlen nyelven kiáltoztak, és egy papírdarabot lobogtattak. Intettek a fiúknak, hogy félreállnak, majd az egyik rendőr kiszállt az autóból, hogy meg tudja nézni a papírt. Forgatta, olvasgatta, közben a fiúkhoz beszélt, és minduntalan megcsóválta a fejét, amikor eszébe jutott, hogy a gyerekek, sajnos, nem értik, amit kérdez tőlük.
Kisvártatva a kollégájához fordult, néhány pillanatig tanácskoztak, majd a volánnál ülő rendőr rádión kezdett beszélni a központtal, amíg a kollégája visszatért a fiúkhoz és kinyitotta nekik a rendőrautó ajtaját, hogy beszállhassanak.
– Szerinted hová visznek bennünket? – suttogta Ádám rémülten.
– Hát, vagy a rendőrségre, ahol megvárjuk Anyáékat, vagy a reptérre, ahol Anyáék várnak meg minket! – mosolygott rá Dávid biztatóan kisöccsére.
– Biztos?
– Hát, persze, meglátod!
A rendőrautó sokáig körözött a városban, amíg megérkeztek a célhoz. Közben láthatták az Empire State Building óriási épületét, a déli napfényben fürdő, acélként csillogó felhőkarcolókat, és elsuhantak a Central Park zöld fái mellett is. Már vagy fél órája keringtek, amikor szinte ugyanoda visszatérve megálltak a rendőrség épülete előtt. A rendőrök kinyitották a fiúknak az autó ajtaját, majd kézzel-lábbal mutogatva integették el nekik, hogy menjenek be velük. Végül a lépcső tetején megjelent Anya karcsú alakja, és ahogy meglátta a fiúkat, szaladt is le a lépcsőn, nyomában Apával.
A gépet lekésték, anyáéknak egy rakás papírt kellett kitölteni a rendőrségen, és sok-sok kérdésre válaszoltak – a fiúk csak arra, hogy miket láttak. Kiderült, hogy a rendőrök azért vitték őket körbe a városban, hogy ne üldögéljenek olyan rémülten egy helyben, amíg szüleik megérkeznek a rendőrségre.
Miközben Anya és Apa a papírokat írták alá, Dávid és Ádám csak azon törték a fejüket, hogy mit fognak mesélni az osztálytársaknak az iskolai szünet után. Hiszen, bár mindketten szörnyen meg voltak rémülve, amíg kettesben barangoltak New York utcáin, abban megegyeztek, hogy ez volt életük legnagyobb kalandja.
**********************************************************************************************************
Ha tetszett a mese, játssz velünk és nyerj! A részletekért kattints ide, és olvasd el a játék szabályait!
Ha szeretnél néhány tippet kapni a mese felolvasásához vagy a közös meseolvasáshoz, akkor ide kattintva elolvashatod néhány tanácsunkat!